A Klarna svéd BNPL-cég veszteségesi 2023 első félévében mintegy 67%-kal csökkentettek, amely leginkább annak köszönhető, hogy drasztikusan csökkentette a költségeit. Nyereségessé azonban továbbra sem tudott válni - írja a CNBC.
Az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett százmilliárd forintos keretösszegű hitelprogram mellett két új programot is javasol a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). Parragh László, a kamara elnöke a Portfolio-nak azt mondta, hogy azokat a vállalkozásokat is segíteni kell, amelyek nem tartoznak a szűken vett turizmus-vendéglátáshoz, a harmadik program pedig a fiatal, nemrég indult vállalkozásoknak segíthetne és a digitalizációt támogatná. Az MKIK javaslata alapján a 100 milliárdos hitelezési keret 200-300 milliárdra növekedhet, és a kedvezményezettek köre is bővülhet. Parragh László beszélt arról is, hogy fel fog pörögni a koronavírus elleni vakcinák beadása Magyarországon, ami miatt hamarosan a korlátozó intézkedések feloldásán gondolkodhatunk.
Orbán Viktor a kamara csütörtöki rendezvényén beszélt az újranyitás lehetőségéről és arról, hogy ezt megelőzi egy online nemzeti konzultáció ebben a témában, amit február közepén indít el a kormány.
Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap alatt több mint 5500 hallgató igényelte, legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Kamatmentes kölcsönt vehetnek fel áprilistól a koronavírus-járvány következtében keletkezett pénzügyi problémáik áthidalására a cseh vállalkozók. A cseh kormány erre a célja egyelőre 600 millió koronát (8 milliárd forint) különített el - közölte Karel Havlícek ipari és kereskedelmi miniszter a kormány hétfői ülése után Prágában.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) közlése szerint október 1-jén 1,16%-ra csökkent a babaváró hitelre vonatkozó referenciakamat. Ez azt jelenti, hogy a novemberben igénylők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a 10 millió forintos kamatmentes hitelt- olvasható a Bank360 összefoglalójában.
Miskolci, debreceni és pécsi rendezvényünk után csütörtökön Békéscsabán folytatódik a Takarékbank és a Portfolio országos ingyenes rendezvénysorozata, ahol első kézből, az illetékes szakértők személyes tanácsain keresztül nyújtunk tájékoztatást az érdeklődőknek az új, illetve az eddiginél is kedvezőbb, valóban nulla százalékos kamatozású finanszírozási lehetőségekről. Ezek segítségével azok is fejleszthetik a vállalkozásukat, illetve korszerűsíthetik az ingatlanjukat, akik nem, vagy csak nagyon nehezen jutnának hozzá ilyen forrásokhoz. A múlt heti rendezvényen már megtudhattuk, hogy a KKV Technológia Hitelprogram kerete gyorsan fogy, de egyébként rövid távon hozzá is lehet jutni a forráshoz:
Két hónap alatt mintegy 430 projektre összesen mintegy 12 milliárd forint hiteligénylést nyújtottak be a cégek a "KKV Technológia Hitelprogramra" az MFB pontok valamelyikére, így gyorsan fogy a keret és a tapasztalatok szerint gyorsan, akár 30 nap alatt is hozzá is lehet jutni a kamatmentes eszközbeszerzési forráshoz - mondta el a Takarék Csoport és a Portfolio keddi miskolci rendezvénye keretében Nyitrai Gergely.
Visszafordul felénk a napfolthalmaz.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Összefoglalta szerzőnk a maastrichti esemény tanulságait.
De vajon mennyire megy ez szembe az európai trenddel?
Ománban ült össze Amerika egyik legnagyobb ellenségével.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.